Akit minden érdekel

Akit minden érdekel

Gabor Kiss  //  Mindenről, ami érdekel, és ami Téged is érdekelhet

Miért lesz ráncos az ujjad, ha sokáig vízben tartod?

Mindenki találkozott már a jelenséggel, hogy a sokáig vízben tartott kéz- illetve lábujj bőre ráncos lesz. A hagyományos elképzelés szerint nincs szó másról, mint a víz ozmotikus abszorpciójáról. De akkor miért csak a kéz és a láb ujjainak bőrén figyelhető meg? Sebészek által egy évszázada ismert, hogy megfelelő beidegzés hiányában nem jelennek meg a ráncok.  

A Brain, Behavior and Evolution folyóiratban megjelent cikk magyarázata szerint a ráncok mintázata a vízelvezető rendszerek jellegzetességeivel bír és a célja nem más, mint a megfelelő tapadás, markolás biztosítása nedves környezetben is.

Még egy bizonyíték a vízben élő őseinknek?  

(kottke)

Filed under  //  tudomány  

Fekális transzplantátum

Tudtad, hogy a testedben és annak felszínén élő mikroorganizmusok száma 10x annyi, mint ahány sejtből állsz? Hogy a fürdőszobai mérleg által mutatott testtömegedből több kiló nem a tiéd, hanem a baciké? Bár egyre fontosabbnak tartják ezeknek a kis élőlényeknek az életünkre és egészségünkre gyakorolt hatását, nagyon keveset tudunk róluk.  

A New York Times számolt be egy esetről, melyben Dr. Khoruts, a Minnesotai Egyetem gasztroenterológusának egy női páciense több hónapon át tartó, az életét megkeserítő baktérium okozta hasmenésben szenvedett. Semmilyen hagyományos kezelésre nem reagált, és minden bizonnyal az életét vesztette volna. A páciens bélflórájában csak oda nem illő mikroorganizmusok voltak.  

Ekkor Dr. Khoruts utolsó esélyként transzplantátumot javasolt, de nem akármilyet. A transzplantátumot a beteg férjének a székletéből hígítással készítették, és egy szondán keresztül a beteg vastagbelébe jutatták. A férj egészséges flórája átvette az uralmat, és a hasmenés egy nap alatt meggyógyult.  

Ez ám a szerelem. 

Filed under  //  tudomány  

Dropbox passzolt $800 milliót

A Businness Insider pletykája szerint a Dropbox visszautasította az Apple 800 millió dolláros ajánlatát, hogy független maradhasson.

Ha esetleg nem ismernéd, a Dropbox egy nagyon népszerű és hasznos szolgáltatás, mely lehetővé teszi, hogy a számítógéped egy könyvtárának tartalmát az interneten keresztül bárhonnan elérd. Bármi változás történik a könyvtár tartalmában, az azonnal szinkronizálódik. Telepítés után 2 GB ingyenes – ami feljebb tornászható –, de vannak fizetős lehetőségek nagyobb igényűeknek is.

Filed under  //  tech  

Kelet és Nyugat

Andrew Olendzki frappáns megfogalmazása az objektív-szubjektív világkép közti különbségről: a nyugat az egyén tapasztalatát megbízhatatlannak tartja és emiatt a jelenségek mögötti valóságot kutatja, míg a buddhista gondolkodás az egyéni tapasztalatra koncentrál, a mögöttes jelentést vallja kreációnak.

Much of Western religious and philosophical endeavor discounts personal experience as unreliable and has thus focused on discovering the truth that lies behind appearances. Buddhist thought, by contrast, has been distrustful of the idea of objective truth and has been more concerned with investigating the process of experience itself. These observations have led to the insight, consistent with recent postmodern approaches to many subjects, that meaning is something created rather than discovered.

Tablskin for iPad

Image
Az iPad felületére helyezhető műanyag sablon, amely a virtuális billentyűzet fölé illeszkedve segít fizikailag érezni az egyes billentyűk helyét, így gyorsítva a gépelést. Jópofának tűnik, csak az ékezetes betűkkel lesz gond.

(Eredeti: Electronista)

Filed under  //  tech  

John Berardi a Paleo-diétáról, szakaszos böjtölésről és egyebekről

Azt hiszem, még soha nem olvastam ennyire intelligens véleményt a táplálkozás legtrendibb témáiról. John Berardi, aki sporttáplálkozás-tudományból szerzett PhD-t, a Precision Nutrition megalkotójaként sok-sok ezer ember testének átalakításáért és sok élvonalbeli sportoló sikeréért felelős. Saját bevallása szerint is egyik kedvenc interjújában vall hihetetlen lényeglátóan és bölcsen a táplálkozásról kialakult nézeteiről, melyek közül többről most beszélt először.

Számomra a legérdekesebb gondolatok a következők:

Szakmai hozzáállás. John Berardi a sikerek ellenére is mindig úgy érzi, mintha kezdő lenne és nem tudna semmit a témáról:

One of my main goals, professionally, is to never stop researching. Never stop learning. And, to keep things fresh, I adopt the mental attitude that “I don’t know anything.”

A Paleo-diéta alapvetően nem lehet rossz, de az elnevezés zavaró, mert azt sugallja, hogy pontosan tudjuk, mit ettek a paleolitikumban, pedig ez egyáltalán nincs így:

For most of the population – including recreational exercisers – eating fewer grains and less refined food should be a way of life. I mean, how can you go wrong eating a diet rich in lean meats, a wide diversity of dietary fat, a rich buffet of vegetables, and a host of nuts and seeds?
(…)
While I like the style of eating, the name does bother me a little. Because it implies that we actually know how our Paleolithic ancestors ate. And it implies that they all ate one way.
(…)
Neither is true.
(…)
As new research comes to light, we’re realizing that the reason we used to think our Paleolithic ancestors only ate meats, fats, and fruits/nuts/seeds they could forage is because that’s all we could find in the fossil records.
(…)
Interestingly, new digs – and new scientific techniques – are finding that in some ancient cultures, unrefined, wild grains were actually part of their diet. As are a host of tubers and wild potatoes.

A genetikai örökségünkön múlik, hogy bizonyos tápanyagokat mennyire tolerálunk. Nagy mértékben ettől függ, hogy fogyasszunk-e tejterméket illetve gabonákat:

For example, in the last 10 years we’ve learned so much about nutrigenomics. This area of science studies our genetic make-up and how our genes impact our experience in the world.

Obviously, our genes are linked to where our ancestors are from. And that’s where it gets interesting. There’s some fascinating new research showing that depending on where our family lineage is from, our nutritional tolerances could be completely different.

Nincs olyan táplálkozási módszer, ami mindenkinek minden körülmények között működne:

When we take a single strategy and then try to convince others that this one thing is good for everyone, in all circumstances, always, we’re taking it to far. (…) So my best advice, when it comes to nutrition, is this. If you’re just starting out, stick with the best practices. Follow the rules. And then, once you know you can follow the best practices consistently, start tweaking things. Experiment. Become your own science project. Figure out what you like and don’t like. Figure out what works and doesn’t work.

Tiszta, világos beszéd, mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a teljes cikket.

Filed under  //  táplálkozás  

Az egészséges RSS használatról

Marco Arment írt arról, hogyan használjuk az RSS feedjeinket és egyéb hírforrásainkat, hogy ne hajtsanak az uralmuk alá.

You should be able to go on a disconnected vacation for three days, come back, and be able to skim most of your RSS-item titles reasonably without just giving up and marking all as read.

Pont ezen gondolkodtam egy pár napos internetmentes út előtt.

Újra

Korábban sem voltak kétségeim, de immáron másodszor is meggyőződtem róla, hogy ha az embernek 0-2 éves gyereke van - a maga minden gyönyörűségével -, az nem éppen ideális időszak mentális tevékenységhez. A blogírás talán nem a legfárasztóbb dolog szellemileg, de ha nincs kényszerítő körülmény, akkor az ember akkor ír, ha kedve és ereje is van hozzá. És eddig ez hiányzott. Nem igérek semmit, de a következő bejegyzésig talán nem 2 év fog eltelni.